Zöldbabfőzelék

A zöldbabfőzelék neve csalóka, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy főzelékünk valóban zöld lesz. Sőt úgy is mondhatnánk, hogy  általában nem lesz zöld, mivel a két fajta közül a sárga hüvelyűvel talán gyakrabban találkozni, mint a zöld hüvelyű fajtával. Természetesen ez is, mint minden frissen a legfinomabb, de télen meg kell elégednünk a mirelit változattal, aminek viszont az az előnye, hogy hamar elkészül.

Hozzávalók

0,5 kg zöldbab
1 pohár tejföl
1 közepes fej vöröshagyma
olaj

őrölt édes-nemes fűszerpaprika
víz

Flickr by massdistraction

A hagymát finomra vágjuk és kevés olajon megpároljuk, adunk hozzá egy csapott evőkanál őrölt paprikát, majd rádobjuk a zöldbabot. Sózzuk, s az egészet felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a babot, és közepes lángon puhára pároljuk. Tegyünk a lábasra fedőt, úgy gyorsabban megpuhul a bab. Eközben a tejföllel és egy evőkanál liszttel habarást készítünk. Ha a bab puhára főtt, behabarjuk. Kissé összeforraljuk az egészet, elég addig, amíg elkezd rotyogni. Ezután készen is van. Tálalhatjuk önmagában, főtt hússal, vagy pörkölttel.

 
 
 
impresszum | jogi nyilatkozat | kapcsolat                                                                                        Főzelék